arte

UN NUOVO INIZIO!

Mi definisco una persona Curiosa e Creativa.

Non amo restare nella zona di confort

Ho voluto un anno sabbatico per ritrovarmi.

Ho voluto concentrarmi sul mio IO.

Ho abbandonato le certezze per aprirmi a qualcosa di nuovo e inaspettato.

Ho cambiato vita, ho cambiato paese.

La ricerca della Felicità non finisce mai.

Non è una corsa.

Bensì la consapevolezza di poter apprezzare le piccole cose che la vita ti offre giorno dopo giorno.

Ora sono felice?

Ora sono SERENO e vivo tantissimi MOMENTI FELICI!

Amo la vita per tutto quello che mi offre e sono pronto ad accettare tutto quello che mi offrirà.

Bisogna avere una attitudine positiva e ottimista, essere curiosi e aperti alle novità.

Amo davvero tantissime cose, sono affascinato da quello che ritengo Bello.

il Bello mi rende Felice, ed il Bello lo trovo ovunque.

 

cit.Elsí

 

#AzInterjú – Anna Massinissa

1. Az InArte Association elnöke, a FabrianoInAcquarello kurátora, művész és kreatív ember vagy. Mit felejtettem ki? Melyikhez kötődsz leginkább és melyik tölt el legnagyobb megelégedettséggel?

Egyik sem több a másiknál, szükségszerűen egymás mellett állnak, mivel mindannyian az átélt tapasztalásokból állunk, de mind összekapcsolódunk egymással. A kapcsolódás valójában a művészi kifejezés, vagy ha pontosabban akarjuk meghatározni, akkor az emberi lélek, mely a művészetek által fejezi ki önmagát, amelyet a világ számos kultúrájában használnak. Életemben két dolog bűvölt el, motivált  igazán és feltétel nélkül tett boldoggá minden alkalommal, amikor bármilyen formában megtapasztaltam őket: a művészet és a világok kultúrája. Mindkettő az emberiség kifejeződése a múltban és jelenben, fizikai és érzelmi formában.

2. Hogyan és mikor kerültél közel a művészet világához?

Azt hiszem, hogy a kapott oktatás fontos szerepet töltött be abban, hogy közelebb kerüljek a művészethez: a tanárok, a családom, de mindenekelőtt a baráti találkozások, megismerkedés különleges emberekkel. Ezek voltak a kiindulópontok a tanuláshoz és a kíváncsiság ösztönzéséhez.  Ha visszagondolok, bármennyit utaztam és tanultam rengeteget, nem kellett olyan messzire mennem, a legegyszerűbb helyzetek körülöttünk vannak, a természet és az élet maga: az állandóan jelenlévő érdekes dolgok gazdagsága, melyeket mindig megfigyelhetek, ez a tanulás kiindulópontja, gondolok itt mind a jó, mind a rossz helyzetekre egyaránt. Az élet minden pillanata érzelmeket nyújt és találkozásokat bíztosít számunkra, melyek alapját képezik az értékes tapasztalatoknak, nincs olyan külön, hogy “a művészet világa”, mivel az egész világ a művészet világa.

3. Milyen érzésekre emlékszel az első kiállításoddal kapcsolatban?

Furcsa, de mivel a kiállításokon való részvétel fokozatos volt, nem emlékszem, melyik volt a legelső. Amire mégis nagyon jól emlékszem, hogy fontos mérföldkő volt a művész életemben például a tudatosság elérése, az önidentitás metamorfózisa: az volt az a pillanat, amikor éreztem, be kell vallanom, hogy a művészeti tevékenység épp olyan fontos számomra, mint bármely más életfunkció. Évekig kerestem, de nem éreztem, hogy megérdemelném, míg végül rájöttem, hogy ez az egyetlen dolog a sok közül, amire érdemes költeni és keményen dolgozni érte; mégis egy egészséges egyensúlyban anélkül, hogy túl komolyan vennénk magunkat, de komolyan dolgozva, a szolgálat szellemében. Azért beszélek erről, mert azt érzem, ugyanez a nyomasztó belső konfliktus jelen van sok emberben, mintha a művészet olyan státuszt jelentene, mely csupán néhány kiválasztott számára jár vagy sem. A művészet az emberiség  része, így mindenkié. Néhány művész technikailag jobb lesz, míg mások kreatívabbak, de mi mindannyian alkalmazhatjuk a művészetet, tisztelettel adózhatunk előtte és megcsodálhatjuk.

4. Milyen nehézségekkel szembesültél nőként?

Azt gondolom, már kifejtettem ezt: határaink ott vannak, ahová mi húzzuk őket. Ebben a vízióban a határok nem nemek által vannak építve, sokkal inkább materiális jellegűek: mint például azok számára, akiknek nincs képzési lehetősége vagy nincs véleménynyilvánítási szabadságuk, vagy nehéz társadalmi körülmények között élnek, ahol a prioritások nem a művészi kifejezésen alapulnak. Nem, nincsenek nehézségek nőként: úgy gondolom, karrierem során kiváltságot élveztem olaszságom és a nő révén egyaránt. Eltökélt voltam, fáradhatatlan, de kiváltságos is tipikus női tulajdonságomnak köszönhetően, amely lehetővé teszi, hogy sok mindenre összpontosítsak egyszerre, fejlesszem gondolataimat és előrébb tudjak tekinteni.

5. 2018-ban volt egy egyéni kiállításod “NOMADE inter homines” Sperlongaban, Közép-Olaszországban. Mennyi időt töltöttél annak előkészítésével?

Nagyon hosszút, mert 2014 körül kezdtem a gyűjtést, amikor az első bevándorlási beszámolók a szemem elé kerültek bevándorló férfiak megalázó fotóiról, amit nem tudtam (és még mindig nem is tudok) elfogadni. Négy évig szinte kizárólag csak őket, illetve őértük festettem, ami nem segített rajtuk, de egy ideig azt reméltem, hogy a művészettel legalább tiszteleghetek előttük. Ezeket a festményeket többször is elküldtem számos nemzetközi rendezvényre.  Ez az idő nagyon hosszúnak tűnt, mert a panaszként alkalmazott művészet nagyon sokba kerül az érzelmek, a láthatóság és a “jó” kapcsolatok szempontjából. Ez a kiállítás most Thessalonikiben van, melyet most bezártak a Covid miatt, de remélem, folytatódik a kommunikáció.

6. Van olyan alkotásod, melyet különösen szeretsz? Ha igen, elmondanád, miért?

Természetesen, az egy Virginia Woolf portré, mely payne szürkében és aranyban tolmácsolt kép és ha jól emlékszem az egyik FabrianioInAcquarello katalógusban benne is volt. Ki volt állítva Fabrianoban, majd Indonéziában és most a nővérem házában van, közel az unokám hárfájához és szeretném azt hinni, hogy ez is a  művészetek általi megfertőződés bizonyítéka: az irodalomtól a festészeten át, egészen a zenéig.

7. Inspirált téged valaki? Ha igen, melyik művészt követed mentorodként?

Szeretem Modigliani és Klimt műveit és több szimbolista festőt minden korból. Azt hiszem mindnyájan inspirációt és forrást jelentenek számomra; csakúgy, mint számos kortárs művész, akikkel nap mint nap találkozom: mindegyikük példát mutat és ösztönöz. Szeretem azokat, akik bátrak, akik nem félnek változni, megújulni és kísérletezni.

8. Hogyan született a FabrianoIn-Acquarello?

Elsőként a papír miatt született, mert Fabrianoban születtem és élek, a városban, ahol a papír készül és exportálják a világba a középkor óta. A papírra többféle technikával lehet festeni, de az akvarell az, amelyhez legjobban passzol, mivel az áttetsző pigmentek könnyed szépségéből és a pigmentet magába szívó papír együttes szépségéből áll össze a festmény. Abból a vágyból is született ez az esemény, hogy életre keljen a “mindenkihez tartozó művészet” víziója, mely alapjául szolgált a világ számos kultúrájának egyesítéséhez és az akvarell – mely egy ősi technika – igazán tökéletes ennek megvalósítására. Mostanra több, mint 80 ország van jelen a FabrianInAcquarello hatalmas közösségében, s úgy érezzük magunkat, mint a “művészet világpolgárai”.

9. Miért éppen akvarell fesztivál?

Mert a világon olyan széles körben elterjedt ez a technika a sokféle alkalmazásmódjával, hogy szükség volt már egy ilyen jellegű konferenciára. A FabrianoInAcquarello egyfajta tudományos találkozó, ahol tilos mindenféle versengés, hiszen a tudás megosztásáért találkozunk. Példaként szoktuk említeni a gyógyászati  tudományos konferenciákat, ahol a kutatók megvitatják és kölcsönösen ösztönzik munkájuk fejlődését. Azt éreztem, hogy nekünk is szükségünk van egy hasonló konferenciára, mely ritka a művészvilágban, mert az események általában versenyeken, díjakon és gazdasági tevékenységeken alapulnak. A FabrianoInAcquarello nem egy fesztivál, ez egy konferencia, ahol minden művész és kurátor elhozza saját tudását és a többiek tudásával gazdagodva tér haza. Mert a művészet mindenkié, emlékszel?

FabrianoInAcquarello

 

 

10. Sok év és sok munka után a FabrianoInAcquarello több várossal is kibővült, kezdve SperlongInAcquarelloval majd UrbinoInAcquarelloval és sok mással. Mikor kezdted ezeket a projekteket és hány olasz városra szeretnéd kiterjeszteni? És hová szeretnél eljutni legközelebb?

Igen, több olasz város és további városok szeretnének csatlakozni a világban. Vannak, akik már kérték a csatlakozást és vannak, akik kérni fogják. De nem ez az elsődleges  cél. A cél az, hogy a művészetet mindenki akadályok, versenyek és előítéletek nélkül gyakorolhassa, együttműködéssel növelhetjük munkánkat és exponenciálisan növekedhetünk. Nem tudom, hogy elég világos voltam-e ennek a jövőképnek a bemutatásában, de gyakran érzem, hogy nem minden város fogta fel ezt az üzenetet és valószínűleg sokkal jobban kell ezt kommunikálnunk a toivábbiakban. Nem csupán végtelen számú városra van szükség, hanem végtelen számú  városra és művészre, akik érzik a kölcsönösség gyönyörűségét és örömét, a megosztásét, felfedezését és egymás tiszteletét, érzik az együttműködés szükségességét. Egy olyan feltétel, mely más művészekkel való kapcsolatokon keresztül megsokszorozza az energiát és személyes lehetőségeit.

11. Mennyi ideig tart megszervezni egy olyan eseményt, mint a fabrianoi?

Egy évre van szükségünk, de kis csapat vagyunk egy sajátos logisztikai helyzetben, Fabriano egy kicsi és szervezetlen város, ahol nem szoktunk túl sok embert együtt fogadni. Talán más kontextusban ez gyorsabban megszervezhető lenne.

12. Milyen következményekkel jár a koronavírus miatti világbénulás a szervezés tekintetében? Ez a szituáció hoz majd változásokat a következő eseményt illetően?

Reméljük, hogy ez nem bénítja le a következő eseményeinket, de természetesen erre az évre már online virtuális konferencia lesz belőle. Talán új ötletek merülnek fel az online konferenciát illetően. Meglátjuk.

13. A FabrianoInAcquarello-n kívül milyen egyéb rendezvényeket szervez az InArte szervezet és melyik régióban működik általában?

Kortárs művészet és rajzolás, de színházi felolvasás és kreatív írás is és zenével, tánccal való ötvözés…amikor csak lehetséges. Együttműködés és eszmecsere más szervezetekkel. Kutatás és a művészet öröme.

 

 

 

 

 

14. Az InArte, a FabrianoInAcquarello, az International Watercolor Museum is a te neveddel fémjelezve jelenik meg. Van új terved a jövőre nézve?

A múzeum továbbra is egy induló vállalkozás és abszolút megszilárdítást igényel. A konszolidáció hosszú út, melyet nem tudunk egyedül véghezvinni, szükségünk van együttműködésre a helyi intézményekkel. De reméljük, hogy van meggyőző képességünk és hamarosan meg is tudjuk kezdeni az együttműködést. Azt is gondolom, hogy minden esemény az idő múlásával fejlődik, kézenfogva a világ fejlődésével és az új generációk bevonásával, mert ők azok, akik üdvözlik és folytatják azt. Ezek a főbb terveim a jövőre nézve.

15. Szeretne velem együttműködni egy projektben a Kanári-szigeteken?

Ha jól emlékszem, egy évvel ezelőtt feldobtam a labdát…

16. Adjon tanácsot a fiatal művészeknek!

Légy kíváncsi, magabiztos! Használd az intelligenciád, érzelmeid és egy jó adag pragmatizmust. Ne feledd, hogy követhetsz el hibákat és elbukhatsz, de újra is kezdheted. Ne add fel! Ez jó, mert az élet minden területére vonatkozik, nem igaz?

17. Számomra is adnál egy tanácsot?

Ne add fel! Nekem úgy tűnik, nincs másra szükséged.

18. Válaszolj egy olyan kérdésre, amit eddig senki sem kérdezett meg tőled, de mindig szerettél volna rá válaszolni!

Ez bonyolult. Talán megkérdezhetnéd, hogy a művészet mindig boldoggá tesz-e engem. Azt válaszolnám, hogy egyáltalán nem. Nem volna normális és nem lenne semmi haszna.

19. Most pedig kérlek, válaszd ki a következő interjúalanyomat! Ki legyen az? Férfi vagy nő?

Mivel közel van hozzád, azt hiszem Isabel Alosete-t kéne meginterjúvolnod, aki egy kiválóság Spanyolországban és világszerte jól ismert: bátor, innovatív és nagylelkű. Olyan gyönyörű személyiség.

 

 

 

Köszönöm az idődet, Anna!

A tiédet is Luciano!

 

#l’Intervista – ANNA MASSINISSA

1. Sei presidentessa dell’Associazione InArte, curatrice di FabrianoInAcquarello, artista e creativa. Cosa ho dimenticato? E a quale di tutto ciò sei più legata e ti ha dato più soddisfazioni?

 

A nessuna più delle altre, convivono necessariamente tutte insieme, poiché ognuno di noi è composto da tante esperienze vissute una ad una, ma tutte legate fra di loro. Il legante di tutte le manifestazioni che tu citi, e tante altre per la verità, è l’espressione artistica, o se la vogliamo definire più precisamente è l’espressione del genere umano attraverso le Arti applicate nelle varie culture del mondo.

Due cose nella vita mi hanno affascinato, motivato e reso felice incondizionatamente ogni volta che ho potuto viverle in qualsiasi forma: l’Arte e le culture dei popoli, entrambe sono espressioni dell’uomo, passato e presente, nella sua forma fisica ed emotiva.

2. Come e quando ti sei avvicinata al mondo dell’arte?

Credo che l’educazione che ho ricevuto abbia avuto un ruolo importante che mi ha avvicinata all’Arte: gli insegnanti, la mia famiglia, ma soprattutto i tanti incontri casuali con amici e personaggi particolari sono stati spunto di apprendimento e stimolo della curiosità.
A pensarci ora, anche se poi ho viaggiato e studiato quanto e più potevo, non è stato necessario andare tanto lontano: le situazioni più banali, la natura e la vita stessa sono una ricchezza continua di cose interessanti da osservare e da cui imparare, sia belle che brutte. Ogni momento della vita dona emozioni ed incontri che sono preziosi spunti, perché non esiste “un mondo dell’Arte”, ma tutto il mondo è il mondo dell’Arte. Non si finisce mai di viverlo e di sperimentarlo.

3. Che sensazioni ricordi, legate alla tua prima mostra?

Sai che poichè le esposizioni sono state graduali, non mi ricordo quale è stata la prima con precisione?
Mi ricordo invece quello che è stato un passaggio importante, come una specie di presa di coscienza o di metamorfosi dell’identità: ossia il momento in cui ho sentito di dover ammettere che fare Arte era per me importante come una delle altre funzioni vitali. Per anni credo di averlo desiderato, ma non sentivo di meritarlo, fino a quando ho capito che era solo una delle tante cose per cui valeva la pena di spendersi e di lavorare sodo, in un giusto equilibrio: senza prendersi troppo sul serio, ma lavorando seriamente – anche e soprattutto con spirito di servizio.
Lo racconto perché sento questo conflitto pressante in tantissime persone, come se l’Arte fosse uno status che può essere concesso o no, solo ad alcuni. L’Arte è l’uomo ed appartiene a tutti. Poi alcuni saranno tecnicamente più bravi, altri più creativi, ma tutti possiamo applicarla e portarle un tributo ed ammirarla.

4. Che difficoltà hai incontrato in quanto donna?

Sinceramente nessuna – penso di averlo espresso già questo concetto: i confini sono dove li mettiamo noi.
In questo campo i confini non sono fatti di genere, semmai sono materiali, come quelli che ha chi non ha accesso alla formazione, o alla libertà di espressione, o vive condizioni sociali disagiate per cui le priorità sono altre e diverse che l’espressione artistica. No, nessuna difficoltà davvero; penso di essere stata privilegiata nel mio percorso in quanto italiana – donna – appartenente alla nostra era; sono stata determinata, instancabile certo, ma anche privilegiata, per quella caratteristica femminile che predispone a riuscire a fare tante cose insieme, ad avere un pensiero collaterale sviluppato, a saper guardare oltre.

5. Nel 2018 hai inaugurato una tua mostra personale “NOMADE inter homines” a Sperlonga in centro Italia. Quanto tempo hai dedicato per la sua preparazione?

Tanto, perché quella collezione è iniziata intorno al 2014, quando le prime cronache di immigrazione ci hanno messo sotto gli occhi le foto umilianti di uomini-migrantes che con difficoltà si potevano (tutt’ora purtroppo, si possono) accettare. Per 4 anni ho dipinto quasi esclusivamente loro o comunque per loro, che a essere oggettivi non è servito a nulla, ma per un po’ ho sperato che l’Arte potesse almeno rendere omaggio a questi uomini. Sfacciatamente ho mandato più volte quegli stessi lavori a varie manifestazioni internazionali, per un tempo che mi è sembrato lunghissimo perché l’Arte, applicata come denuncia, costa tanto in termini emotivi, di visibilità e di “buone” pubbliche relazioni.
Quella mostra ora è a Salonicco, è rimasta bloccata dal Covid, ma spero che continuerà a raccontare.

6. C’è una tua opera alla quale sei particolarmente legata? Se si, ci racconti il perché?

Si certo, è il ritratto di Virgina Woolf, è un ritratto interpretato in grigio di payne e Oro – se non erro è stato anche in uno dei cataloghi di FabrianoInAcquarello. E’ stato in mostra a Fabriano, poi in Indonesia ed ora è a casa di mia sorella, accanto all’arpa della mia nipotina e mi piace pensare sia testimonianza di contaminazione delle arti: dalla letteratura, alla pittura, alla musica.

7. Ti sei mai ispirata a qualcuno? Se si, chi hai seguito come modello?

Mi piace tanto l’operato di Modigliani e di Klimt e degli artisti simbolisti di tutte le ere. Credo che tutti loro siano stati per me fonte di ispirazione e maestri in ogni momento; come lo sono tutti gli artisti contemporanei che ogni giorno incontro: ognuno porta esempi e stimolo. Amo quelli coraggiosi, che non hanno paura di cambiare e innovano e sperimentano.

8. Come nasce FabrianoinAcquarello?

Nasce con la Carta, io sono nata e vivo a Fabriano, dove la carta viene prodotta ed esportata nel mondo dal medioevo – la carta si può dipingere con ogni tecnica, ma l’Acquarello è quello che più la valorizza perché la trasparenza del colore steso sulla carta, vive della bellezza pittorica e anche della bellezza della carta che accoglie il pigmento.
Nasce anche dalla volontà di rendere quell’Arte che è di tutti, il punto di unione di tanti popoli diversi e l’Acquarello che è una tecnica antichissima trasversale a tutte le culture del mondo, è proprio adatto ad operare per questo obiettivo. Oggi siamo più di 80 paesi presenti nella grande comunità di FabranoInAcquarello, il fascino di sentirci “Artisti cittadini del Mondo” ci unisce.

9. Perché proprio un festival sulla tecnica dell’acquarello?

Perché una tecnica artistica così capillare, così diversa nell’applicazione, così pura… aveva bisogno di un convegno, ossia di un momento di incontro scientifico, in cui fosse abolita ogni competizione ed in cui ci si potesse incontrasse solo per condividere la conoscenza. Per fare un esempio, hai presenti i convegni scientifici dove i ricercatori si incontrano per discutere e reciprocamente stimolare l’evoluzione del loro lavoro? Questo serviva, e guarda questo è rarissimo nel mondo artistico, dove gli incontri solitamente sono fatti di competizioni, di premi, di attività economiche. FabrianoInAcquarello non è un festival è un convegno, dove ciascun artista e ciascun curatore porta il proprio sapere e torna a casa con la ricchezza del sapere di tutti. Perché l’Arte è di tutti, ti ricordi?

FabrianoInAcquarello

 

 

10. A distanza di anni e di tanto lavoro, FabrianoinAcquarello si è ampliato iniziando con SperlongainAcquarello poi UrbinoinAcquarello, e tante altre città. Quando è iniziato questo progetto e quante città italiane per ora sono coinvolte? E dove vorresti arrivare?

Tante città in Italia e tante nel Mondo, quelle che lo hanno chiesto e ce lo chiederanno. Però no, non è questo l’obiettivo. L’obiettivo è che l’Arte possa essere praticata da tutti quelli che lo vogliono, senza ne’ barriere, ne’ competizioni e senza pregiudizi – ed anche perché collaborando possiamo decuplicare il nostro lavoro e crescere in maniera esponenziale tutti insieme. Non so se sono stata abbastanza chiara in quanto a divulgare questo messaggio, ho spesso il dubbio che non tutte le città non abbiano recepito questo messaggio che forse dovremo in futuro comunicare meglio e con più forza. Non servono un numero infinito di città, serve un numero infinito di città e di artisti che sentano la bellezza ed il piacere della reciprocità, della condivisione, della scoperta, di poter ammirare, di poter lavorare insieme. Una condizione che centuplica le energie e le potenzialità personali di ciascun artista, attraverso la relazione con gli altri artisti.

11. Quanto tempo occorre per organizzare un evento come FabrianoinAcquarello?

Noi abbiamo bisogno di 1 anno di lavoro, ma il nostro è un piccolo staff e una situazione logistica particolare perché Fabriano è una città piccola e non organizzata per accogliere tanta gente tutta insieme. Forse in altri contesti si può fare più velocemente.

12. Che cosa ha comportato la paralisi mondiale, dovuta al coronavirus, per l’organizzazione della convention? E questa situazione porterà dei cambiamenti per le prossime edizioni del festival?

Speriamo non paralisi per le prossime edizioni, ma certamente per quest’anno dobbiamo accontentarci del Convegno online. Forse dal Convegno online nasceranno nuove idee?… Vediamo.

13. A parte FabrianoinAcquarello, quali sono le altre iniziative che organizza InArte e su quale territorio opera abitualmente?

Mostre di Arte contemporanea, e di disegno. Ma anche scuola di lettura Teatrale, scrittura Creativa. Contaminazioni con la Musica, con la danza… quando possibile. Cooperazione e scambio con altre organizzazioni. Ricerca e gioia di fare Arte.

 

 

 

 

 

14. Dietro InArte, FabrianoinAcquarello, inWatercolor, International Watercolor Museum c’è il tuo nome. Qualche nuovo progetto per il futuro?

Il Museo è ancora una startup e deve essere consolidato. Il consolidamento è un percorso che non possiamo fare da soli, dobbiamo cooperare con le istituzioni locali. Speriamo di avere la capacità di essere convincenti e di poterlo fare presto.
Penso inoltre che tutti gli eventi devono evolvere nel tempo, coerentemente con l’evoluzione del mondo e con il coinvolgimento delle nuove generazioni, perché sono loro che dovranno accoglierli e continuarli. Questi sono i progetti per il futuro.

15. Ti piacerebbe collaborare insieme a me per un progetto alle Isole Canarie?

Se non erro un anno fa lanciai un sasso…

16. Dai un consiglio ad un giovane artista

Essere curioso, essere fiducioso. Mettere in gioco intelligenza, emotività e una buona dose di pragmatismo. Mettere in conto che si può sbagliare e fallire, ma anche ricominciare. Non demordere.
Vale per tutte le cose della vita, no?

17. Dai un consiglio anche a me

Non demordere, mi pare che degli altri non hai bisogno.

18. Rispondi a una domanda che finora nessuno ti ha fatto, ma alla quale avresti sempre voluto rispondere.

Questa è complicata – Forse puoi chiedermi se l’Arte mi ha sempre reso felice. Ti risponderei: assolutamente no. Non sarebbe normale e non sarebbe proficuo.

19. La prossima persona che intervisterò la scegli tu. Chi sarà?

Dato che siete vicini penso che devi intervistare Isabel Alosete, personaggione in Spagna e conosciuta in tutto il mondo: coraggiosa, innovativa e generosa. Un personaggio tanto bello.

 

 

 

 

 

Grazie per il tempo che mi hai dedicato.
Anche a te Luciano!

 

Di Ritorno

É una gioia essere ritornato,

dopo una lunga pausa,

dopo un lungo periodo sabbatico.

ECCOMI NUOVAMENTE PRESENTE!

 

” Sempre in cerca di Creatività!

Sempre alla Ricerca del Bello!

Ho bisogno di una continua ricerca,

non posso fossilizzarmi esprimendomi attraverso un unico stile che riguarda l’arte che più amo,

l’Arte Magica dell’Acquerello.

Ho bisogno di sperimentare, di andare oltre, di forzare le mie conoscenze, le mie attitudini, il mio sapere.

L’Arte è una lingua universale, L’arte dell’Acquerello è addirittura quella più rapida.

Il Dialogo con l’acquerello può unire persone di culture completamente diverse provenienti da paesi tra loro anche molto lontani.

Attraverso una dimostrazione, non occorre utilizzare la lingua parlata, ne quella dei segni, bastano dei gesti e del colore per poter esprimere CHI SIAMO!

Questa condivisione è quella che mi arricchisce.

Queste sono le esperienze che ricerco per poter crescere, che mi aiutano a sperimentare, a ricercare il bello.

Questo è l’eclettismo che mi pervade.

Questo è ELSINISMO! “

cit. Elsì L.C.