1. Az InArte Association elnöke, a FabrianoInAcquarello kurátora, művész és kreatív ember vagy. Mit felejtettem ki? Melyikhez kötődsz leginkább és melyik tölt el legnagyobb megelégedettséggel?
Egyik sem több a másiknál, szükségszerűen egymás mellett állnak, mivel mindannyian az átélt tapasztalásokból állunk, de mind összekapcsolódunk egymással. A kapcsolódás valójában a művészi kifejezés, vagy ha pontosabban akarjuk meghatározni, akkor az emberi lélek, mely a művészetek által fejezi ki önmagát, amelyet a világ számos kultúrájában használnak. Életemben két dolog bűvölt el, motivált igazán és feltétel nélkül tett boldoggá minden alkalommal, amikor bármilyen formában megtapasztaltam őket: a művészet és a világok kultúrája. Mindkettő az emberiség kifejeződése a múltban és jelenben, fizikai és érzelmi formában.
2. Hogyan és mikor kerültél közel a művészet világához?
Azt hiszem, hogy a kapott oktatás fontos szerepet töltött be abban, hogy közelebb kerüljek a művészethez: a tanárok, a családom, de mindenekelőtt a baráti találkozások, megismerkedés különleges emberekkel. Ezek voltak a kiindulópontok a tanuláshoz és a kíváncsiság ösztönzéséhez. Ha visszagondolok, bármennyit utaztam és tanultam rengeteget, nem kellett olyan messzire mennem, a legegyszerűbb helyzetek körülöttünk vannak, a természet és az élet maga: az állandóan jelenlévő érdekes dolgok gazdagsága, melyeket mindig megfigyelhetek, ez a tanulás kiindulópontja, gondolok itt mind a jó, mind a rossz helyzetekre egyaránt. Az élet minden pillanata érzelmeket nyújt és találkozásokat bíztosít számunkra, melyek alapját képezik az értékes tapasztalatoknak, nincs olyan külön, hogy “a művészet világa”, mivel az egész világ a művészet világa.
3. Milyen érzésekre emlékszel az első kiállításoddal kapcsolatban?
Furcsa, de mivel a kiállításokon való részvétel fokozatos volt, nem emlékszem, melyik volt a legelső. Amire mégis nagyon jól emlékszem, hogy fontos mérföldkő volt a művész életemben például a tudatosság elérése, az önidentitás metamorfózisa: az volt az a pillanat, amikor éreztem, be kell vallanom, hogy a művészeti tevékenység épp olyan fontos számomra, mint bármely más életfunkció. Évekig kerestem, de nem éreztem, hogy megérdemelném, míg végül rájöttem, hogy ez az egyetlen dolog a sok közül, amire érdemes költeni és keményen dolgozni érte; mégis egy egészséges egyensúlyban anélkül, hogy túl komolyan vennénk magunkat, de komolyan dolgozva, a szolgálat szellemében. Azért beszélek erről, mert azt érzem, ugyanez a nyomasztó belső konfliktus jelen van sok emberben, mintha a művészet olyan státuszt jelentene, mely csupán néhány kiválasztott számára jár vagy sem. A művészet az emberiség része, így mindenkié. Néhány művész technikailag jobb lesz, míg mások kreatívabbak, de mi mindannyian alkalmazhatjuk a művészetet, tisztelettel adózhatunk előtte és megcsodálhatjuk.
4. Milyen nehézségekkel szembesültél nőként?
Azt gondolom, már kifejtettem ezt: határaink ott vannak, ahová mi húzzuk őket. Ebben a vízióban a határok nem nemek által vannak építve, sokkal inkább materiális jellegűek: mint például azok számára, akiknek nincs képzési lehetősége vagy nincs véleménynyilvánítási szabadságuk, vagy nehéz társadalmi körülmények között élnek, ahol a prioritások nem a művészi kifejezésen alapulnak. Nem, nincsenek nehézségek nőként: úgy gondolom, karrierem során kiváltságot élveztem olaszságom és a nő révén egyaránt. Eltökélt voltam, fáradhatatlan, de kiváltságos is tipikus női tulajdonságomnak köszönhetően, amely lehetővé teszi, hogy sok mindenre összpontosítsak egyszerre, fejlesszem gondolataimat és előrébb tudjak tekinteni.
5. 2018-ban volt egy egyéni kiállításod “NOMADE inter homines” Sperlongaban, Közép-Olaszországban. Mennyi időt töltöttél annak előkészítésével?
Nagyon hosszút, mert 2014 körül kezdtem a gyűjtést, amikor az első bevándorlási beszámolók a szemem elé kerültek bevándorló férfiak megalázó fotóiról, amit nem tudtam (és még mindig nem is tudok) elfogadni. Négy évig szinte kizárólag csak őket, illetve őértük festettem, ami nem segített rajtuk, de egy ideig azt reméltem, hogy a művészettel legalább tiszteleghetek előttük. Ezeket a festményeket többször is elküldtem számos nemzetközi rendezvényre. Ez az idő nagyon hosszúnak tűnt, mert a panaszként alkalmazott művészet nagyon sokba kerül az érzelmek, a láthatóság és a “jó” kapcsolatok szempontjából. Ez a kiállítás most Thessalonikiben van, melyet most bezártak a Covid miatt, de remélem, folytatódik a kommunikáció.
6. Van olyan alkotásod, melyet különösen szeretsz? Ha igen, elmondanád, miért?
Természetesen, az egy Virginia Woolf portré, mely payne szürkében és aranyban tolmácsolt kép és ha jól emlékszem az egyik FabrianioInAcquarello katalógusban benne is volt. Ki volt állítva Fabrianoban, majd Indonéziában és most a nővérem házában van, közel az unokám hárfájához és szeretném azt hinni, hogy ez is a művészetek általi megfertőződés bizonyítéka: az irodalomtól a festészeten át, egészen a zenéig.
7. Inspirált téged valaki? Ha igen, melyik művészt követed mentorodként?
Szeretem Modigliani és Klimt műveit és több szimbolista festőt minden korból. Azt hiszem mindnyájan inspirációt és forrást jelentenek számomra; csakúgy, mint számos kortárs művész, akikkel nap mint nap találkozom: mindegyikük példát mutat és ösztönöz. Szeretem azokat, akik bátrak, akik nem félnek változni, megújulni és kísérletezni.
8. Hogyan született a FabrianoIn-Acquarello?
Elsőként a papír miatt született, mert Fabrianoban születtem és élek, a városban, ahol a papír készül és exportálják a világba a középkor óta. A papírra többféle technikával lehet festeni, de az akvarell az, amelyhez legjobban passzol, mivel az áttetsző pigmentek könnyed szépségéből és a pigmentet magába szívó papír együttes szépségéből áll össze a festmény. Abból a vágyból is született ez az esemény, hogy életre keljen a “mindenkihez tartozó művészet” víziója, mely alapjául szolgált a világ számos kultúrájának egyesítéséhez és az akvarell – mely egy ősi technika – igazán tökéletes ennek megvalósítására. Mostanra több, mint 80 ország van jelen a FabrianInAcquarello hatalmas közösségében, s úgy érezzük magunkat, mint a “művészet világpolgárai”.
9. Miért éppen akvarell fesztivál?
Mert a világon olyan széles körben elterjedt ez a technika a sokféle alkalmazásmódjával, hogy szükség volt már egy ilyen jellegű konferenciára. A FabrianoInAcquarello egyfajta tudományos találkozó, ahol tilos mindenféle versengés, hiszen a tudás megosztásáért találkozunk. Példaként szoktuk említeni a gyógyászati tudományos konferenciákat, ahol a kutatók megvitatják és kölcsönösen ösztönzik munkájuk fejlődését. Azt éreztem, hogy nekünk is szükségünk van egy hasonló konferenciára, mely ritka a művészvilágban, mert az események általában versenyeken, díjakon és gazdasági tevékenységeken alapulnak. A FabrianoInAcquarello nem egy fesztivál, ez egy konferencia, ahol minden művész és kurátor elhozza saját tudását és a többiek tudásával gazdagodva tér haza. Mert a művészet mindenkié, emlékszel?
10. Sok év és sok munka után a FabrianoInAcquarello több várossal is kibővült, kezdve SperlongInAcquarelloval majd UrbinoInAcquarelloval és sok mással. Mikor kezdted ezeket a projekteket és hány olasz városra szeretnéd kiterjeszteni? És hová szeretnél eljutni legközelebb?
Igen, több olasz város és további városok szeretnének csatlakozni a világban. Vannak, akik már kérték a csatlakozást és vannak, akik kérni fogják. De nem ez az elsődleges cél. A cél az, hogy a művészetet mindenki akadályok, versenyek és előítéletek nélkül gyakorolhassa, együttműködéssel növelhetjük munkánkat és exponenciálisan növekedhetünk. Nem tudom, hogy elég világos voltam-e ennek a jövőképnek a bemutatásában, de gyakran érzem, hogy nem minden város fogta fel ezt az üzenetet és valószínűleg sokkal jobban kell ezt kommunikálnunk a toivábbiakban. Nem csupán végtelen számú városra van szükség, hanem végtelen számú városra és művészre, akik érzik a kölcsönösség gyönyörűségét és örömét, a megosztásét, felfedezését és egymás tiszteletét, érzik az együttműködés szükségességét. Egy olyan feltétel, mely más művészekkel való kapcsolatokon keresztül megsokszorozza az energiát és személyes lehetőségeit.
11. Mennyi ideig tart megszervezni egy olyan eseményt, mint a fabrianoi?
Egy évre van szükségünk, de kis csapat vagyunk egy sajátos logisztikai helyzetben, Fabriano egy kicsi és szervezetlen város, ahol nem szoktunk túl sok embert együtt fogadni. Talán más kontextusban ez gyorsabban megszervezhető lenne.
12. Milyen következményekkel jár a koronavírus miatti világbénulás a szervezés tekintetében? Ez a szituáció hoz majd változásokat a következő eseményt illetően?
Reméljük, hogy ez nem bénítja le a következő eseményeinket, de természetesen erre az évre már online virtuális konferencia lesz belőle. Talán új ötletek merülnek fel az online konferenciát illetően. Meglátjuk.
13. A FabrianoInAcquarello-n kívül milyen egyéb rendezvényeket szervez az InArte szervezet és melyik régióban működik általában?
Kortárs művészet és rajzolás, de színházi felolvasás és kreatív írás is és zenével, tánccal való ötvözés…amikor csak lehetséges. Együttműködés és eszmecsere más szervezetekkel. Kutatás és a művészet öröme.
14. Az InArte, a FabrianoInAcquarello, az International Watercolor Museum is a te neveddel fémjelezve jelenik meg. Van új terved a jövőre nézve?
A múzeum továbbra is egy induló vállalkozás és abszolút megszilárdítást igényel. A konszolidáció hosszú út, melyet nem tudunk egyedül véghezvinni, szükségünk van együttműködésre a helyi intézményekkel. De reméljük, hogy van meggyőző képességünk és hamarosan meg is tudjuk kezdeni az együttműködést. Azt is gondolom, hogy minden esemény az idő múlásával fejlődik, kézenfogva a világ fejlődésével és az új generációk bevonásával, mert ők azok, akik üdvözlik és folytatják azt. Ezek a főbb terveim a jövőre nézve.
15. Szeretne velem együttműködni egy projektben a Kanári-szigeteken?
Ha jól emlékszem, egy évvel ezelőtt feldobtam a labdát…
16. Adjon tanácsot a fiatal művészeknek!
Légy kíváncsi, magabiztos! Használd az intelligenciád, érzelmeid és egy jó adag pragmatizmust. Ne feledd, hogy követhetsz el hibákat és elbukhatsz, de újra is kezdheted. Ne add fel! Ez jó, mert az élet minden területére vonatkozik, nem igaz?
17. Számomra is adnál egy tanácsot?
Ne add fel! Nekem úgy tűnik, nincs másra szükséged.
18. Válaszolj egy olyan kérdésre, amit eddig senki sem kérdezett meg tőled, de mindig szerettél volna rá válaszolni!
Ez bonyolult. Talán megkérdezhetnéd, hogy a művészet mindig boldoggá tesz-e engem. Azt válaszolnám, hogy egyáltalán nem. Nem volna normális és nem lenne semmi haszna.
19. Most pedig kérlek, válaszd ki a következő interjúalanyomat! Ki legyen az? Férfi vagy nő?
Mivel közel van hozzád, azt hiszem Isabel Alosete-t kéne meginterjúvolnod, aki egy kiválóság Spanyolországban és világszerte jól ismert: bátor, innovatív és nagylelkű. Olyan gyönyörű személyiség.
Köszönöm az idődet, Anna!
A tiédet is Luciano!
